Intro Intro
KT tevékenysége      KT felépítése      Kapcsolat     Tagok      Médiapartnerek Magyar verzio English version
Aktuális hirek »
A Kolozsvár Társaság rendezvényei »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság kiadványai »
..... lásd tovább 
Kolozsvári... »
..... lásd tovább 
Galériák »
..... lásd tovább 
Irások »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság állandó kiállitásai »
..... lásd tovább 
Kulturális rendezvények »
..... lásd tovább 
Linkgyűjtemény »
..... lásd tovább 
Események »
..... lásd tovább 
 
Forum !
Forum » Kolozsvári... » Színészek - Zenészek

vissza
Pillich Erzsébet -1932 - bábszínész fontosság:
x
 
 
 
beirta: Horváth László - 07:34 | 14 Ianuarie, 2012
 

2012. január 11. - Születésnap – „Előadás alatt soha nem éreztünk fáradtságot”
Születésnapi látogatáson a bábszínész-legenda Pillich Erzsébetnél

A Szamos-part közelében, takaros házban éldegél egy bűbájos, törékeny idős hölgy. Ez az, ami a mai kor átlagembere számára látható, érzékelhető. Akik azonban régóta ismerik őt és a szakmáját, azok tudják, hogy letűnt hőskorok részese, aktív szereplője, sőt, nem egy esetben főszereplője. Angyalok, vízitündérek, szeretnivaló királylányok életrekeltője ő: Pillich Erzsébet nyugalmazott bábszínész, aki január elsején töltötte be 80. életévét.

Születésnapi látogatásra érkeztünk tehát hozzá még december végén, kicsit megelőlegezve a köszöntést, egykori kolléganőjével, a kolozsvári bábos szakma hőskorának szintén emblematikus alakjával, Balló Zsuzsával, akivel mintegy 17 évet dolgoztak együtt. Hogy milyen körülmények között, arról ugyan van némi halvány fogalmam az előzetes közlések alapján, de az igazán érzékletes kép kettejük beszélgetéséből bontakozik ki. Az egykori kolléganők találkozása örömteli, párbeszé­dük során nem csak régi időket, szerepeket, hanem kedves kollégák emlékét is felidézik, nagyokat nevetve, egy-egy történetnél egymásnak adva a szót.

Zsókica. Ezen a kedves néven szólítja most is Pillich Erzsébetet Balló Zsuzsa, a becézésre pedig érkezik is a magyarázat: – Botár Zsóka néni volt a nagy Zsóka, én lettem a kicsi Zsóka – idézi fel a társulathoz kerülését Pillich Erzsébet. – Alacsony, púpos kis asszony volt, akkoriban zongorista, később a zenekar vezetője lett.

– Élő zenekarral játszottunk. Jaj, mennyire más volt az régen – idézik fel kacagva, egymás szavába vágva olykor a kolléganők. És mesélnek, régi turnékról, ahol az emlegetett Botár Zsóka, hogy elüsse az út unalmát, folyton kötött. – Ha megérkeztünk valahová, és megállt a kocsi a bábszínház előtt, addig nem szállt ki, amíg le nem kötötte a megkezdett sort – meséli Balló Zsuzsa. Mivel sokfelé turnéztak, így időnként sikerült szép fonalakhoz is hozzájutniuk – mondják. Zsókica is szívesen idézi fel azt a csipkemintás, kötött ruhát, amelyet a Jugoszláviában vásárolt anyagból készített el az egyik utazásuk ideje alatt. – Ez volt a terv, amit teljesíteni kellett – kacagnak.

„Szép idők voltak: annyit fáztunk!”

A kötés, úgy tűnik, nagy szerepet játszott a társulat életében. – Rengeteg várakozási időnk volt. Sokat utaztunk, és amikor megérkeztünk valahová, akkor még össze kellett rakni a színpadot, behozni a gyerekeket. Hatan voltunk nők a társulatban, és egyforma fehér pulóvereket akartunk kötni mindannyiunknak. Évike azonban nem tudott kötni, úgyhogy az ő pulóveréből mindenki elkészített egy részt. Mire Udvarhelyre értünk, el is készültünk, és elhatároztuk, hogy elmegyünk egy vendéglőbe, megünnepelni a kész munkákat. A társulat férfitagjai le is foglaltak nekünk egy kis asztalt a vendéglő közepén, de ők egy másik asztaltól figyelték, nehogy valaki kikezdjen velünk. Egyszer mégis valaki elkezdett szemezni Julikával, és küldött is a pincérrel egy butélia bort. A fiúk csak nézték...

– Olyan szép idők voltak, a nagy nehézségek ellenére is – veszi át kicsit a szót Balló Zsuzsa. – Pénzünk nem volt. Annyit fáztunk, örökké bundamellényeket viseltünk, hogy kibírjuk a hosszú várakozásokat a hidegben. Nagyon jól ismertük egymást, hiszen egy-egy turné során hetekre össze voltunk zárva, együtt keltünk, együtt feküdtünk. Tudtuk, hogy a hatodik napon a fiúk közül valaki biztosan kiborul és hisztizni kezd.

Vonatról buszba

– A legelején még vonattal jártunk turnézni – idézi fel Zsóka néni azokat az időket is, amelyeket még Balló Zsuzsa is csak az elbeszélések alapján ismer. – Volt egy hálókocsi, abban osztottak el bennünket négyesével a fülkékben. Kis rezsókon főzőcskéztünk magunknak. De ebben az volt a rossz, hogy az állomásról mindig be kellett gyalogolni a központba és vissza is, este, sötétben, hidegben. Utazni mindig éjjel vittek, a hálókocsinkat hozzácsatolták a tehervonatokhoz, azok tolattak, koccantak. Később béreltek, majd vásároltak is saját autóbuszt, azzal már kényelmesebb volt az utazás. – Szállodákban laktunk, Gyergyóban, Csíkban, Udvarhelyen – idézi fel a közös emlékeket Balló Zsuzsa is –, olyan szállóban is megfordultunk, amely azelőtt bordélyházként működött, mosdótálak voltak a szobában...

De ez a hely legalább tiszta volt, derül ki, nem úgy, mint egy székelyföldi üdülő, ahová egy alkalommal elszállásolták a társulatot, és ahol a szobákban poloskák mászkáltak, ezért alvás helyett egész éjjel kártyáztak. Eleinte 8, később 12 fős csapattal járták az országot, összetartó, jó közösség voltak. – Kezdetben a bábukat is mi varrtuk, kasíroztunk, miénk volt a teljes folyamat. Csak később vettek fel külön varrónőt erre. Nagyon a lelkünkhöz szóló fellépések voltak a kórházi előadások: kiakasztottunk egy lepedőt, és a beteg gyerekeknek játszottunk. Itthon is eljártunk a menhelyekbe, együtt fabrikáltunk bábukat a gyerekekkel, a süketnémák intézetében is volt egy kis bábcsoportunk – meséli Zsókica néni, aki mintegy húsz ledolgozott év után, 1977-ben ment nyugdíjba. A bábosok fizikailag veszélyeztetett kategóriának számítottak, így korábban nyugdíjaztathatták magukat. Lapelődünk, az Igazság 1977. február 9-i szerdai számának kivágását mutatja Zsóka néni: Pillich Erzsébet, a Jótündérek, Vízitündérek, Tündérszép Ilonák örök alakítója, ezzel a címmel búcsúztatta őt a közönség nevében az újság. Akkor született első unokája, és még élt az édesanyjaként szeretett és tisztelt nagymama is, aki őt felnevelte.

Hófehérke, Hamupipőke, Csipkerózsika

Amikor tanulmányokról és évszámokról kérdezem, elmeséli: tíz évig tanult zongorázni, 4 évet énekelni, és 1953-ban került a bábszínházhoz (szigorú felvételit követően), ahol 23 év alatt 65 különböző bábdarabban alakított főszerepeket. A Hófehérkét legalább ötszázszor játszották, de a gondosan vezetett listán ott található Csipkerózsika, Hamupipőke, a Szegény ördög Lamentája és a Félig Jó Tündér is. A kedves bábok közül egyik-másik ma is megvan, a János vitéz francia királylányának légies figurája Zsóka néni szobájának egyik dísze.

Mindketten fontosnak tartják, hogy anyanyelvükön, magyarul játszhattak, és a legeldugottabb falvakba is eljuthattak a magyar bábelőadásokkal. Az is kiderül: a román társulattal is rendkívül jó viszonyban voltak, Kovács Ildikó legendás bábrendező a román csoporttal is színpadra vitt néhány nagy sikerű előadást. Külföldi turnékra mindig vegyesen válogatták össze a társulatot a két csoportból, eszperantó nyelven is felléptek, például a zágrábi bábfesztiválon, ezt a nyelvet mindkét társulat bírta, és nemzetközi gyerektáborokban is gyakran vendégszerepeltek.

Nézegetjük a szerepek jegyzékét, Zsóka néni gondosan feljegyezte, melyik előadásban kit keltett életre. Első szerepét az Erdő művészei című mesében alakította, ezt sokáig játszották, de sokféle darab is követte. – Zsóka az őskortól kezdte, és megérte még az aranykorszakot – magyarázza Balló Zsuzsa, magasztalva az akkori bábszínészeket, akik kivétel nélkül sztárallűröktől mentes, igazi művészek voltak. Akkoriban, a hagyományos bábszínházban a színészek szigorúan a kulisszák mögött játszottak, egyedüli kivételnek a Libácska című előadás számított, ott Zsóka néni is a függöny előtt mozgatta-játszotta a kisliba szerepét. Felidéznek egy régi történetet is, amikor egy kézdivásárhelyi előadás után egy kislány sírva kérte, hogy megnézhesse a Hófehérke bábot, és csak akkor nyugodott meg, amikor megnézhette, megsimogathatta a szépséges babát és a többi bábot. – Általában a főszerepeket nekem osztották – mondja kedves, szerény mosollyal Zsóka néni, az egyik felidézi a János vitézt, amelyben Iluskát is ő alakította, vagy Bajor Andor operaparódiáját, a Toledói ablaküvegezőt. Hőskorszak – így emlegetik, hiszen megesett, hogy 13 játszható előadás is volt a társulat tarsolyában, és 3 évenként, ahogy nőttek a gyerekek, vagy jöttek egyre újabb és újabb generációk, vissza is jártak.

– A gyerekekkel való munka állandó örömforrásunk volt, előadás alatt soha nem éreztünk fáradtságot. Az is jó volt ebben a szakmában, hogy kiélhettük magunkat, játszhattunk jót és gonoszt is, akár egyazon mesén belül is. A Szegény ördög Lamentájához például gonoszra kellett változtatnom a hangomat – idézi fel Zsóka néni. De volt mindenféle kis állat is, szerepei egyikét-másikát pedig Balló Zsuzsa örökölte meg. Nehéz testi munkásként, egy évet másfélnek számítva mehetett nyugdíjba, jobb válla ízületeit alaposan megsínylette a több mint húsz év bábozás, a következő időszakban azonban főként a nagymamaságnak élt (öt unokája másfél évenként követte egymást), és természetesen az unokákkal is rengeteget bábozott.

Az élet sosem volt könnyű számára, családi tragédiák is követték egymást, játékos kedve, töretlen életszeretete azonban most is ott csillog vidám szemében, huncut mosolyában. Isten tartsa meg sokáig jó egészségben, szeretetben, kedves Zsóka néni!

SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 07:35 | 14 Ianuarie, 2012

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

 
Nyomtatóbarát verzió
KÉPZŐMŰVÉSZEK
... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság dokumentumai »
GYORSKERESÉS »
 
Newsletter
Név
Email
 
   
 © Gaudeamus Librarium designed by Robilix WEB