Intro Intro
KT tevékenysége      KT felépítése      Kapcsolat     Tagok      Médiapartnerek Magyar verzio English version
Aktuális hirek »
A Kolozsvár Társaság rendezvényei »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság kiadványai »
..... lásd tovább 
Kolozsvári... »
..... lásd tovább 
Galériák »
..... lásd tovább 
Irások »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság állandó kiállitásai »
..... lásd tovább 
Kulturális rendezvények »
..... lásd tovább 
Linkgyűjtemény »
..... lásd tovább 
Események »
..... lásd tovább 
 
Forum !
Forum » Kolozsvári... » Képzőművészek

vissza
FESZT LÁSZLÓ - 1930 - 2013 grafikus fontosság:
Középiskolai tanulmányait a kolozsvári piarista gimnáziumban, majd a gép- és villamosipari líceumban végezte. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafikai szakán tanult, s ott tanított nyugdíjba vonulásáig. 1976-tól 1985-ig a főiskola rektora volt.

Első novella-illusztrációi 1951-ben az Utunkban és a Dolgozó Nőben jelentek meg. 1956-ban Tóth Samu biztatására készítette első könyvgrafikáit. Tizenöt év alatt több mint 200 szépirodalmi és tankönyvet illusztrált és tervezett. Emellett elsősorban mint az Utunk és a Napsugár, Szivárvány illusztrátora kivételes szakmai felvértezettséggel követte aprólékosan tárgyhű, majd sajátosan felbontott látomásmontázsokkal a romániai magyar szépírás pályaívét.

Keze alól került ki a mai erdélyi könyv- és folyóirat-grafikusok derékhada. Irodalmi vonatkozású munkái közül kiemelkedő Szabó Gyula Gondos atyafisága 1. és 2. kiadásának, Benedek Elek Százesztendős jövendőmondó c. gyűjteménye két kötetének, Huszár Sándor Kokó, a bohóc, Szemlér Ferenc Egy életen át, Hornyák József Romantika c. köteteinek és a Horizont-könyvek első sorozatának kötésterve, borítója s illusztrációja. Sütő András néhány művét és Szőcs Géza számos kötetét Feszt László illusztrálta.

Szívesen foglalkozott könyvjegygrafikával (ex libris). Már első külföldi jelentkezése alkalmából 1972-ben elnyerte Dániában a XIV. Nemzetközi Ex Libris Kongresszus pályázatának II. díját.

Egyéni

1964, 1978, 1979 Kolozsvár
1968 Saint Laurent du Pont (Franciaország)
1966, 1970 Bukarest
1970 Magyar Nemzeti Galéria,[2] Budapest
1972 Grenchen (Svájc)
1973 Este (Olaszország) ; Frederikshavn (Dánia)
1974 Vicenza (Olaszország) ; Abano Terme (Olaszország); Aalborg (Dánia)
1976 Prato (Olaszország)
1991 Pécs, Magyarország
2010 A Vörösmarty Társaság nagy terme, Székesfehérvár

Csoportos

1967 Nemzetközi Grafikai Biennálé, Ljubljana ; Nemzetközi Színes Grafikai Triennále, Grenchen (Svájc)
1968 Nemzetközi Grafikai Biennálé, Tokió
1969 Joan Miró Rajz Biennálé, Barcelona
1970 Nemzetközi Grafikai Biennálé, Krakkó
1971 Nemzetközi metszetverseny, Biella (Olaszország)
1972 XIV. Nemzetközi ex libris kongresszus és kiállítás, Helsingör (Dánia)
1973 VI. Nemzetközi ex libris kiállítás, Malbork (Lengyelország)
1974 Nemzetközi ex libris verseny, San Vito al Tagliamento (Olaszország)
1974 XV. Nemzetközi ex libris kongresszus és kiállítás, Bled (Szlovénia)
1975 Nemzetközi Kisgrafikai kiállítás, Keszthely
1977 Nemzetközi Kisgrafikai kiállítás, Besztercebánya
1978 Nemzetközi Kisgrafikai kiállítás, Łódż (Lengyelország)
1990 Előadóművészetek I. Nemzetközi Olimpiája, Padova (Olaszország)
1992 Európa 24, Szombathelyi Képtár, Szombathely
1993 Bécs
2003 Üvegpiramis Galéria (Budapest)[3]

Díjak, elismerések

Romániai Képzőművészek Országos Szövetségének grafikai díja (1972)
XIV. Nemzetközi ex libris kiállítás II. díj, Helsingör (1972)
Besztercebányai Nemzetközi Kisgrafikai kiállítás, II. díj (1973)
Nemzetközi ex libris verseny II. díj, San Vito al Tagliamento (1974)
XV. Nemzetközi ex libris kiállítás II. díj, Bled (1974)
Nemzetközi Kisgrafikai kiállítás I. díj, Keszthely (1975)
Előadóművészetek I. Nemzetközi Olimpiája, aranyérem, Padova (1990)
 
    
 
 
beirta: Horváth László - 21:25 | 06 Ianuarie, 2012

Lásd a(z) "-----Munkái-----" újságban megjelent cikket itt.
 

Feszt László emléke

Életének 83. évében elhunyt Feszt László grafikusművész, a kolozsvári grafikai oktatás úttörője. Ő volt az, akinek köszönhetően generációk sora tanulta és kísérletezte ki, magával a mesterrel együtt, a hatvanas években Romániában valóban újnak számító grafikai technikákat. Részt vett a grafika-szak beindításán és elindításán a Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemen, ahonnan 1990-ben vonult nyugdíjba. Az elmúlt években már keveset dolgozott, megkeseredett, úgy érezte, nem számít már senkinek. Fanyar humora azonban nem hagyta cserben. Három évvel ezelőtt, 80. születésnapján, nagyszabású tárlattal ünnepelte a Kolozsvári Művészeti Múzeum. Az ünnepség ellenére, keserűsége megmaradt. Ez cseng ki a következő beszélgetésből is, ami akkor, 3 esztendővel ezelőtt készült, amikor már csak hébe-hóba készített egy-egy munkát, az évek során felgyűlt anyagot szekrényekben, mappában őrizte gondosan. Részletet hallanak Feszt László 80. születésnapja és nagyszabású tárlata alkalmából készült portréműsorból.
    
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 21:44 | 09 Mai, 2013

Lásd a(z) "Kolozsvári Rádió" újságban megjelent cikket itt.

2010. október 11. - Feszt László metszetei a kolozsvári Művészeti Múzeumban

Feszt László metszeteiből szerveznek kiállítást a kolozsvári Művészeti Múzeumban, a megnyitót október 14-én 18 órakor tartják. A november 14-éig látogatható kiállításon egy olyan alkotó mutatkozik be, akinek élete során három történelmi korszak követte egymást, ám ennek ellenére sikerült megmaradnia a művészi igazságkeresés útján.

A legelismertebb kortárs romániai képzőművészek egyikeként Feszt László abban a pillanatban újította meg a metszet műfaját, amikor az kezdett feledésbe merülni. Diákok generációi köszönhetik neki tudásukat, és országos szinten a kolozsvári grafikai iskola egyik vezéregyéniségeként ismerik.

A művész év elején 151 metszetét adományozta a Művészeti Múzeumnak, több mint 230 ezer lej értékben, a meglévő 80 mellé. Az intézmény vezetői úgy döntöttek, ezek válogatásának kiállításával ünneplik Feszt László 80. születésnapját, amely a napokban esedékes. A megnyitó alkalmával Banner Zoltán műkritikus a művészről szóló életrajzát mutatják be.
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 21:58 | 09 Mai, 2013

Banner Zoltán: Feszt László

A Szolnay Sándorról elnevezett EMKE-díj átadásának a mozzanatában sohasem tekinthetünk el az alapítás fogalmának az újraértelmezésétõl. Õ ugyanis valóban egyik meghatározó alapító mestere volt a transzszilvanista mûvészetnek, ugyanakkor az õ tervezete szolgált alapul a kolozsvári Magyar Mûvészeti Intézet létrehozásánál, pontosabban a már kétnyelvû Ion Andreescu Képzõmûvészeti Fõiskolának. A mai napig éppen e díj idei kitüntetettje: a fõiskolai hallgató, a tanár, a tanszékvezetõ, a professor emeritus és a rektor Feszt László az emblematikus személyisége. Gyakorlatilag hat évtizeden át, 1949-tõl 2009-ig szolgálja az erdélyi mûvészeti felsõoktatás ügyét, ami páratlan jelenség korunk Európájában.

Az erdélyi magyar nemzeti közösség identitásának a megõrzésében, szellemi önfenntartásában a huszadik század ötvenes éveitõl a vizuális nyelv, a képzõmûvészeti jelbeszéd az írott és beszélt anyanyelvvel egyenrangú szerepet vívott ki magának. Mûvészeti anyanyelvünk kimunkálása – amelynek kezdetei természetesen a két világháború közötti korszak, fõleg a Barabás Miklós Céh örökségében gyökereznek – ebben az újabb háború utáni korszakban olyan mesterek és tanítványaik munkássága révén válik közérdekû hatóerõvé, mint például a festészetben Nagy Albert, Mohy Sándor, Fülöp Antal Andor, Miklóssy Gábor vagy Zsögödi Nagy Imre, a szobrászatban Szervátiusz Jenõ, Kós András, Vetró Artúr, a grafikában pedig Feszt László.

A képzõmûvészet mindenekelõtt kézmûves szakma, s termékei, a mûtárgyak csak akkor minõsülhetnek valamely szellemi tartalom, egyáltalán a Szellem foglalataivá, ha éppolyan tökéletesen megfelelnek rendeltetésüknek, mint épületeink, bútoraink és szerszámaink.

Feszt László ennek a kötelezõ s egyben magasrendû szakmai és intellektuális igényességnek volt a példája már akkor, mikor még fõiskolai hallgatóként a megszállott kiadói szakemberrel, Tóth Samuval szövetkezve megteremtették a szép, új erdélyi magyar könyv ideáját, típusait, és illusztrációinak, könyvterveinek, -borítóinak százaival segítette a háború elõtti és fõleg utáni erdélyi magyar irodalom értékeinek a megjelenítését; ezzel az önmagával szembeni kérlelhetetlen mesterségbeli és szellemi innovációs kutató szenvedéllyel újította meg ország-világ számára a grafikai kifejezés valamennyi mûfaját a monotípiától és litográfiától kezdve a linóleum- és fametszeten át a rézkarcig, a dombornyomásig és kollográfiáig, hogy aztán a legutóbbi években egy sajátos festõgrafikai mûfajjal lépjen be az intermediális képzõmûvészek rendjébe; és végül ennek a céhes becsületnek a fegyelmével ruházta fel tanítványait, akik szerte a világon annál eredetibb életmûvet hagyhatnak maguk után, minél hívebben követték mesterük útmutatásait.

Feszt technikai egyetemessége csupán feltétele volt annak az intellektuális univerzalitásnak, amely a természet, a történelem és a képzelet birodalmából kiemelt Jelek által páratlan szépségû valóságkörüli utazás élményében részesített/részesít bennünket.

Feszt László életmûvében, mint a második világháború utáni erdélyi valóság és tudat visszapillantó tükrében követhetjük s élhetjük át életérzés- és életi szemléletváltozásainkat az illúzióktól a józan helyzettudaton át a személyre szabott kötelességvállalásig.

Nem hirdetett és nem írt programot a tökély iránti sóvárgásáról. De arról, hogy csupán a tökéletesség örökös ostroma visz közelebb az élet és az alkotás értelméhez, olyan bizonyosságot állított elénk példaképpen, ami megcáfolhatatlan, megkerülhetetlen, s amire talán sohasem volt annyira szükségünk, mint manapság.
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 22:02 | 09 Mai, 2013

Lásd a(z) "Művelődés" újságban megjelent cikket itt.

2010, október 22 - Természet és ember ölelkezése

A gondolat erejével győzte le emberi félelmeinket, az alantas indulatokat, a természetből indult ki, így jutott el az absztrakt művészetig, majd visszatért újból a természet törvényszerűségeihez – lehetne jellemezni Feszt László munkásságát a nemrég a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban megnyílt tárlat anyagából kiindulva.
A kiállítás alkalmából a világhírű grafikaművész 151 metszetet adományozott az intézménynek, a meglévő ötven mellé, az érdeklődők ebből a válogatásból kaphattak ízelítőt.
Újból egy teltházas kiállítás-megnyitó, idén ősszel immáron ez a harmadik képzőművészeti rendezvény, ahol zsúfolásig telnek meg a termek. Kolozsvár bővelkedik jobbnál-jobb képzőművészekben, ám a művészetkedvelő közönség lelkesedésére sem panaszkodhat.
Feszt Lászlóról tudni kell, hamarosan tölti nyolcvanadik életévét, ennek ellenére, még mindig aktív művész, a grafikái, metszetei, valamint pedagógiai módszerei világszintű elismerést hoztak neki. Ő kísérletezett először a konotácia technikával, amelyet csak az Egyesült Államokban ismertek csak, de ott is csak csíráiban bontakozott ki ez a stílus. Feszt szívesen foglalkozik az ember és a természet viszonyával, akárcsak a nagy klasszikus képzőművészek. Tizenöt évig volt a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanára, ahol rektori állást is betöltött, tanítványai olyan technikákat sajátítottak el tőle, amelyek segítségével világszinten elismert művészekké váltak.
A Feszt Lászlót méltató Calin Stegerean a Szépművészeti Múzeum igazgatója rövid beszámolójában a művész pedagógiai módszereit dicsérte elsősorban, elárulván azt is, hogy valamikor ő is Feszt tanítványa volt. Felhívta a figyelmet arra: a kommunizmus idején a politikum nem fektetett nagy hangsúlyt Feszt munkásságára, az akkori érdekszféra a művészeteket inkább az aktuális vezetők vagy politikai ideológiák szolgálatába próbálta állítani. Az eredetiséget, az újítást nem igazán értékelték. Ennek ellenére Feszt önmaga maradt, grafikáival pedig beírta magát Európa legrangosabb képzőművészei közé. Stegeran szerint a művész tanítványaival nemcsak tanár–diák viszonyt alakított ki, hanem inkább művészkollégaként kezelte diákjait, nem feledve azt, hogy akár még a mester is tanulhat a tanítványtól.


Továbbá hangsúlyozta: Feszt munkáinak egyik nagy előnye a személyes hang, a sajátos formakezelés és a hitelesség.
Végezetül hozzátette: a grafikus egy olyan úton járt, amellyel képes volt a világ, a társadalom összes provokációjának ellenállni.
Az est folyamán Banner Zoltán műkritikus is felköszöntötte a művészt, aki fontosnak tartotta megjegyezni Feszt művészettörténeti kiadványát, a Metszetet, amelyben nagy erdélyi képzőművészek munkásága kap látleletet. Kolozsvár vonatkozásában többek között olyan alkotókról ír, mint Deák Ferenc, Aranyosi György, Nagy Géza, Kopacz Mária – tudtuk meg.
Iskolateremtő mester volt, elsősorban nem a stílus vagy a formanyelv értelmében, valamely művészeti ág szakmai ismeretének, a művészeti tudás iskolájának megteremtésének vonzatában. Festészetben Miklósi Gábor, szobrászatban Koós András rendelkeztek hasonló művészetnevelői képességekkel – derült ki.
Feszt olyannyira különleges volt, hogy stílusára Bukarestben, majd Olaszországban, az Amerikai Egyesült Államokban is felfigyeltek. Tulajdonképpen egy halott műfajt élesztett újra, amellyel egy szellemi kultúra gyarapodását szolgálta. A tárlatgrafikák mellett szívesen illusztrált, tervezett könyveket is – tudtuk meg Banner méltatásából.
A műkritikus utalt arra is: Feszt a művésznevelés etikájában a régi korok képzőművészeihez hasonlítható, alkotásaiban azonban forradalmár, újító volt. A kiállítás anyagát végignézve, megállapíthatjuk, Feszt munkássága mind tematikájában, mind technikai bravúrokban nagyon gazdag, élénk fantáziájának, emberi érzékenységének köszönhetően nagyon izgalmas pillanatképeket ragadott meg.
Amint arra Banner Zoltán is kitért: „nem akart többet és mást, mint bebizonyítani, az értelem és a játék nagyobb hatalom, mint az agresszió, a gonoszság, az etikátlanság, a káosz. Mindezt egy olyan korban tette, amikor is a káosz, az etikátlanság politikai rendszere uralkodott”. Többször hívták külföldre, azonban mindig hű marad szülővárosához, Kolozsvárhoz.
Feszt László a méltatások után háláját fejezte ki tanítványainak, barátainak, kollégáinak és feleségének. Véleménye szerint egy ilyen pályát, életutat az ők segítsége nélkül képtelen lett volna véghezvinni.
Végezetül azt is hozzátette: „remélem, még találkozunk”. Ebből kiindulva, a művész idős kora ellenére is, reménykedhetünk még néhány új Feszt-grafika létrejöttében.

Varga Melinda
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 22:08 | 09 Mai, 2013

Lásd a(z) "Irodalmi Jelen" újságban megjelent cikket itt.

2011. január 12. - Sarkcsillag, papír bársonyán

Sorok hóhullásban, a nyolcvanéves Feszt László művészetéről

Megvallom: az elmúlt huszonhárom év alatt, csupán két vagy három alkalommal, ha találkoztunk személyesen. Ennek ellenére gyakorta tűnik fel alakja a gyorsuló idő távolából élces mosolyával, iróniával színezett megfontolt mondataival, miközben zsebre tett kézzel épp mellettem áll, Kolozsvártól gondolatnyi távolságra található műtermem nyugalmában, a papírral, ceruzával, tollal, vagy nyomdafestékkel való találkozásom pillanataiban.
Feszt László hat évig tanárom volt a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán. Emlékszem, grafikus hallgatókként jócskán terjedelmesnek éreztük azt az időt egykoron, ám a mementótükrébe pillantva és a „megtanulható” elsajátításának ágas-bogas útvesztőit felidézve, ma már szánalmasan rövidnek tűnik az a hat esztendő. Talán pontosan ezért nem idegenkednék még attól sem, ha most, a fátum különös kegyessége folytán, váratlanul mindent elölről lehetne kezdeni. De jó is volna, ha kedvünkre üstökön ragadhatnánk és – grafikusokhoz illőn –, akár nyomóprésen sokszorosíthatnánk az arra érdemes, észrevétlenül távolba röppent szemesztereket.

Eközben azt sem feledem: mennyire megtisztelőnek éreztem (hatvanas éveket írunk!), amikor a Donát út környékén felhúzott csendes alkotóműhelyében, a mindenkor csillogó tölgyfalépcsők fölött, kagylók, csigák, feltűnően szép lepkegyűjtemények társaságában, a zsinóron száradó illatozó mesternyomatokkal megkoronázott műhelyvilágába baráti bepillantást engedett. Ilyen beszélgetések alkalmával rendszerint előbukkant a tanítvány számára oly titokzatos tárlók mélyéből egy-egy figyelemre méltó linómetszet vagy hidegtűről készült levonat, netán aquaforte, mezzotinta, esetleg vaknyomás. Majd újabb mappából, selyempapírral védett monotípiák, litográfiák fedték fel eladdig rejtett arcukat. S most azokra az évekre visszanézve, a Tőle tanultakat felidézve, pályatársként bizton állíthatom: hosszúra nyúlna itt arról szólni, milyen sokrétű mestertudás rejtezik Feszt László teremtő kezének ujjaiban. Ámde, a következetes munkával megszerzett látványos eredményektől mégis volt ereje egy csapásra megválni akkor, amikor az áporodott diktatúra szorítása ellenére, jelentős stílusváltás következett be mindegyre új utakat áhító művészetében. És napvilágot láttak a hozzáértő fortélyokkal példásan kivitelezett – akkoriban Kolozsváron meglepő technikai újdonságnak számító – kollográfiák.
Alig érezhetőn, Európa-illatú szellő rebbent át a nemigen moccanó művészet városán. Talán épp Kondor Béla angyalszárnyainak suhintása nyomán ért el mihozzánk is a frissítő fuvallat?

És a Perugiában, Padovában, Velencei Biennálén tett látogatásai nyomán, Feszt László grafikai lapjairól végérvényesen eltűnt a térábrázolás klasszikusnak nevezhető formája, a lineáris perspektíva minden fajta kötöttsége, hogy attól kezdve egy merőben új formarendszerbe álmodott – és megtestesített – szimbolikus képiség csak reá jellemző víziója hassa át külországokban is méltóképpen elismert művész-birodalmát. Azt a művész-birodalmat, amely fölött uralkodik, mind a mai napig. Igen, akkor ütött a perc, és a porlepte, egymásra dobált harsány élmunkás-pannók virágkorában, váratlanul megszülettek a képtérbe zárt mágikus erővel sugárzóhangtalan Feszt-Jelek. Tündöklőn, tisztán, síkra feszítve a papír bársonyán. És lebegtek magányosan a dicshimnuszokat zengő tárlatok álmosító légterében, mint Sarkcsillag, hűvös, mélyfekete égboltozaton; mint ismeretlenség homályából felbukkanó, misztikus varázserővel lüktető üzenetek letűnt, avagy eljövendő kultúrákból. Mindjárt az első pillanatban áthatotta e grafikai lapokat a „tiszta forrásból” történő felfrissülés határozott igénye. De tetten érhető a művészet ős kezdeteiből való fogantatás vágya is, a honfoglalás korának motívumrendszeréből visszaköszönő gazdag dekorativitás, hogy attól fogva már visszavonhatatlanul köztünk lehessen ez a kortalan, tág tereket átívelő, univerzálisan értelmezhető Feszt-piktográfia. Mindenkor megbecsülésre méltó, példás mívességgel és nagymesteri alázattal kivitelezett nyomatain harmonikusan olvadt egybe rend a tiszta formával, egyensúly a feszültségtől vibráló szerkezettel, szűkszavúság a nagyvonalúsággal. Vajon a mikro-, vagy makrokozmosz bontakozott-e ki akkor szemünk előtt? Netán mindkettő egyszerre? Tény, hogy a grafikai eljárások folytán felhasznált különböző anyagok láthatóvá és csaknem tapinthatóvá varázsolt lelke-faktúrája is mindvégig kiemelt szerepet játszott a szuggesztív megjelenítés és szimbólumteremtés végső folyamatában. E mester-nyomatok Európa kiállító termeiben képzőművészeti toposzokká váltak.

De felmerülhet a kérdés: a köztudottan személyre szabott művészkalitkák tarka változatainak történetében voltaképpen milyen stílusirányzathoz tartoznak a Feszt-művek? Erre csupán azt felelhetem: lám, ez a dilemma mindmáig sosem ötlött fel bennem. Hiszen végtére is, nem volt, és ma sincs a kérdésnek számomra különösebb jelentősége. Miután ezek a Feszt-Jelek rég megteremtették már önmaguk számára azt a külön univerzumot, amely nemcsak hogy önálló, de időálló is, és ahol nem a besorolás fontos, mivel esetükben az öntörvényűség áll „mindenek” felett. Elárulom: az sem foglalkoztat különösebben, hogy a művész sajátos látásmódja teremtett-e valamiféle „Iskolát”? Talán igen –, talán nem. Ha igen: azért, mert egyszerűen lehetetlen nem széthordani annyi növendéknek szerte a nagyvilágba azt a sok-sok sugallatot és tapasztalatot, amit az „arra érdemes, tovaröppent szemeszterekben” ajándékozott mester tanítványainak. Ugyanakkor: Ha nem: akkor pedig azért nem, mert oly mértékben a Fesztté vált mára ez a jelrendszer, hogy mindennemű utánérzés szándéka csupán félresikerült tükröződést eredményezne.
A Kolozsvári Művészeti Múzeum termeiben nemrégiben parádés gyűjteményes kiállítás köszöntötte a nyolcadik évtizedét ünneplő neves művészt. És a Bánffy-palota aurájában, alkalomhoz illőn, egy remekbe szabott monográfia is, Banner Zoltán avatott művészettörténész tollából. Mindehhez csatlakozva, hadd kívánjak a magam nevében is jó egészséget kedves Tanáromnak, barátomnak, ám halkan arra kérném Őt: ne tegye meg azt, amit minap telefonbeszélgetésünk alkalmával mondott nekem: mármint, hogy „ezután nem vesz többé ceruzát a kezébe”. Mivel – de hiszen ezt Ő is tudja jól! – a művészceruzákat amúgy sem lehet „csak úgy”, egyik pillanatról a másikra, fiók homályában feledni. Mert a küzdelmes utakat bejárt kivételes képességekkel megáldott varázseszközök nem ezt érdemlik.

Végül, csak zárójelben: emlékeztetném szeretettel arra, hogy Picasso 1968-ban, nyolcvanhét esztendős korában hat hónap leforgása alatt készítette el 347 (háromszáznegyvenhét!) lapból álló, nagyjelentőségű grafikai sorozatát, amely újabb gyönyörű díszévé vált babérkoszorújának…

A fenti gondolatok jutottak eszembe ma, 2010. december 28-án, itt, Óbudán, amikor kint szűnni nem akaró, sűrű pelyhekben hull a hó.

Fehér-papír takaró borítja a tájat.

És írás közben fel-feltekintek a falon előttem függő, életutamat mindvégig elkísérő, szép emlékként megőrzött Analízis című, 1972-ben készült aquaforte/mezzotinta nyomatra, amelyet az alábbi bejegyzés tesz számomra még értékesebbé.

„…Pistának, baráti szeretettel, László…”.

ÁRKOSSY ISTVÁN
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 22:49 | 09 Mai, 2013

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

2013. május 10. - In memoriam Feszt László

„Az egyetlen újdonság, hogy dolgozom. Főiskoláskorom óta egyfolytában ezt teszem. A szú sem tudja abbahagyni, amíg fa van, s ameddig át nem ért a másik oldalra, hát én is így vagyok ezzel” – hangoztatta látogatásaim alkalmával.

Mert Feszt László számára ez volt a legfontosabb: hogy dolgozhasson. Pontosan, szépen. Munkáival az óvodai fűtőnek, az egyetemi tanárnak és a műkritikusnak – az ő szavai ezek – egyaránt örömöt akart szerezni. Sikerült is.

Nem szándékozott átmenni a másik oldalra, a sors azonban másképp döntött.

Újabb Feszt-plasztika már nem születik.

Az életmű a maga teljességében, összetettségében, de egységében is – hiszen 1966-68-tól, a kisebb felfogásbeli változásokat leszámítva, munkásságában színvonal tekintetében semmiféle hullámzás nem tapasztalható – lezárult.

Egy másik életmű, a művészpedagógusé, a diákjait önzetlenül és a legalaposabban felkészítő egyetemi tanáré viszont folytatódik tanítványaiban, olyan neves művészekben, mint Aranyossy György, Árkossy István, ifj. Feszt László, Ioan Horváth-Bugnariu, Hervai Katalin, Kazinczy Gábor, Nagy Géza, Ioachim Nica, Ovidiu Petca, Călin Stegerean, Szilágyi Zoltán, Újvárossy László vagy immár többszörös áttétellel a tanítványok tanítványaiban, hiszen többen a famulusok közül – Baász Imre, Cseh Gusztáv, Deák Ferenc, Mátyás József – sincsenek már az élők sorában.

Feszt László lankadatlan következetességgel teremtette meg, alakította ki egyedi és fölöttébb sajátos formanyelvét. Egyenesen fölfelé ívelő pályáján megfontoltan, biztos léptekkel haladt előre. Sohasem akarta „a lépcsőket hármasával venni”. A klasszikus olasz rézmetszettől a kor legkorszerűbb technikai újításaiig szinte mindent kipróbált és kipróbáltatott tanítványaival is. Elmélyüléssel vegyes élvezettel játszott a legkülönfélébb technikákkal, anyagokkal, s párosította azokat született és kiművelt rajztudásával, a természet, a mikro- és makrovilág iránti lankadatlan érdeklődésével. Művészi képzelőerejének, különleges manualitásának és technikai tudásának eredményeként létrejött kompozíciói mértani szigorán egy-egy figyelemfelkeltő, könnyed formai elem, vagy a felhasznált anyagok sajátos struktúrája, színvilága enyhít. Alakítja ki azt a pontos rendezőelv szerinti szerkesztési eljárást, amelynek egyik alkotóeleme – bármilyen furcsán hangzik is – a spontaneitás, a szándékosan beszámított esetlegesség. Feszt László plasztikái ugyanis minden precizitásuk ellenére sem annyira spekulatív, mint inkább érzelmi fogantatású, a művész rendkívül sokoldalú érdeklődéséről árulkodó, lírai hangvételű munkák.

Diákkorában kedvenc tantárgya a természetrajz, a síkmértan és a történelem volt, s mindez témaválasztásában köszön vissza. A harmadkori fosszíliáktól a ma is élő parányi gerincesek csontvázáig, a növényvilág apró csodáitól a csigajárás ezüstösen fénylő nyomáig, a magyar őstörténet emblematikus jeleitől, az egyiptomi hieroglifáknak tűnő jelsorokig, sámándobok és görög vázák, ékszerek motívumkincseiig, a rozsdás dárdaéltől a népi kerámiák és szőttesek letisztult formavilágáig, vagy éppenséggel egy gyökértelenül szárba szökkenő petrezselyemlevélig, az élni akarás szimbólumáig, szinte mindent megtalálunk plasztikáin.

A művészi absztrakció különböző lépcsőfokait megjárt, nem ritkán mértani alakzatokig redukált kompozíciói valósággal tüntetnek dekorativitásukkal. S a művész bátran vállalta, hogy a mindenkori szép jegyében alkot, hiszen képzőművészeti jártasságuktól függetlenül minden nézőnek örömöt akart szerezni alkotásaival.

Olyan, világviszonylatban is a legkorszerűbb művészi formanyelven kinyilatkoztatott ars poetica ez, amit csak a kiváltságosok, az igazán nagy művészek engedhettek meg maguknak. Feszt László közéjük tartozott.

Emlékét kegyelettel őrzi az újjáalakult Barabás Miklós Céh, amelynek alapító tagja, a Romániai Képzőművészek Szövetsége, a Képzőművészeti Egyetem – 1976-tól 1985-ig rektora, 1988-ig tanszékvezető tanára, 1990-es nyugdíjba vonulás után konzulens professzora –, a személyéhez elválaszthatatlanul kapcsolódó kolozsvári grafikai iskola képviselőinek, tanítványainak népes tábora szerte a nagyvilágban valamint megannyi barátja, tisztelője.
Németh Júlia
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 07:51 | 10 Mai, 2013

2013. május 21. - A művészi tökély jegyében

Feszt László emlékezete

Van valami különleges, valami sajátos abban, ahogyan a legsötétebb terror is kitermeli a maga remekműveit, ahogy a szigorú korlátok sem képesek gátat szabni a művészetek kiteljesedésének, vérbő áramlásának. Sőt a tiltás mentén maradandó életművek formálódhatnak, remekművek születhetnek. Feszt László halálával egy ilyen életmű zárult le véglegesen, és egy ilyen életmű, az iskolateremtő egyetemi tanáré, művészpedagógusé folytatódik tanítványaiban.

Életműve – monográfiaírója, Banner Zoltán szavaival élve – „nyitott könyve a kortárs grafika történetének. (…) De életműve ugyanakkor diadalmas lázadás is a kor ellen, a szolgaság ellen, sőt éppen a technika eszközeivel emelkedik a nivellálódás, az öncélú esztétizálódás és a szellemi nihil fölé.”

Az önálló kezdeményezést, a korszerű kifejezésformákat zsigereiben elfojtani igyekvő korban, az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek Erdélyében született meg a messze földön híres kolozsvári grafikai iskola is, melynek „fogalmát és kibontakozását azért kapcsoljuk Feszt László nevéhez és alkotói, valamint művésznevelői tevékenységéhez, mert az ő kezében futottak össze az egyetemes kortárs grafika tendenciáinak szálai, majd innen, az ő műterméből áramoltak szét, tanítványain keresztül, az erdélyi vizuális művészeti kultúra hálózatába. (…) Meggyőződésünk, hogy ilyen átgondolt, módszeres, a grafikai kifejezés teljes vertikumára vonatkozó mesterségbeli alapozást akkoriban talán már egyetlen közép- vagy nyugat-európai főiskolában sem nyújtottak, mint Kolozsváron Andrásy Zoltán, a Varga Nándor Lajos-tanítvány Cs. Erdős Tibor, Kádár Tibor s főként Feszt László tanársága és tanszékvezetése idején. A (…) tanítványok a könyv-, folyóirat- és reklámgrafikától kezdve az animációs és az alkalmazott/sokszorosítható technikákon át az eszmegazdag táblaképgrafikáig és az elektronikus médiumig mesterségük bármelyik területét birtokba vehették és vették is, alkatuk szerint, mondjuk Kézdivásárhelytől Magyarországon át a német és más európai nagyvárosokig” – véli a neves művészettörténész, a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó gondozásában 2010-ben, a művész 80. születésnapjára megjelent monográfia szerzője.

A tehetséges tanítványok tehát részben szétszéledtek a nagyvilágban, ismert és elismert művészekké váltak, ezáltal is öregbítve a kolozsvári grafikai iskola hírét-nevét. Mesterük viszont, sikeres külföldi szerepléseit követően mindegyre visszatért, bár számtalan alkalma kínálkozott volna a kint maradásra. Tizenháromszor volt például Olaszországban, ahol munkásságát minden alkalommal rangos elismerésekkel, díjakkal honorálták. Svájci kiállításaival is nagy sikert aratott. 1972-ben pedig, a romániai magyar festők közül elsőként neki volt tárlata Budapesten, a Nemzeti Galériában. Kérték is, hogy maradna tanárként a pesti főiskolán, mégis hazajött. Úgy érezte, gyökerei ide kötik, itt érzi magát igazán itthon: sziléziai szobrász és oltárfestő ősei évszázadokkal ezelőtt választott hazájában, Erdélyben. Őseitől kapta örökbe különleges tehetségét, munkabírását, munka iránti igényességét is, és adta tovább fiainak, a szintén képzőművész ifj. Feszt Lászlónak és a botanikus Györgynek.

Feszt László kitartó következetességgel építette föl sajátosan komplex, a klasszikus rézmetszettől a kollográfián keresztül – amelynek hazai megalapítója és művelője –, a térbe kitüremlő plasztikákig terjedő művészi világát. A tehetsége mellett már diákkorában különleges szorgalmáról is híres művész mindent elsajátított elődeitől, amit csak lehetett, hogy aztán bravúros technikai tudásának birtokában ereszthesse szabadon képzelőerejét, és alkothassa meg a világnak ezen a kis eldugott szigetén, Erdélyben – korát jócskán megelőzve – a kortárs grafika és festészet remekműveit. Egyenesen felfelé ívelő pályája több szakaszra osztható ugyan, 1966-os első olaszországi útjától azonban, ami bizonyos értelemben határkőnek számított munkásságában, gyakorlatilag alkotásai mintha egymásból nőttek volna ki. Olyan sajátos öngerjesztés volt ez, ami elvezetett a végső tökélyig, az anyagok, technikák, ötletek, azaz a több évtizedes állandó művészi alkotómunka szintézisének végső stádiumáig, a grafika, festészet, kerámia és szobrászat konglomerátumaként is értelmezhető plasztikákig: a kései oltárfaragó, -festő utód tökéletes önmagára találásáig.

A 20. század képzőművészetében erőteljes művészi mitológiák épültek bizonyos alapmotívumok fétisére. Merthogy léteznek olyan elemi formák, amelyek különösképpen szuggesztívek, érzelemkeltők, feszültséghordozók. Nem véletlen kultikus szerepük, szimbolikus felértékelődésük. Feszt László egyedi formanyelvének egyik sajátossága is éppen ezeknek az elemi formáknak és a hozzájuk társított színkombinációknak a használatában rejlik. Az erőteljesen színezett nagy felületeket a művész sajátos jelsorokkal, motívumokkal, díszítőelemként alkalmazott geometriai alakzatokkal tölti ki. Ez a kettősség: elemi forma és a benne halmozódó jelsor érzelmi kapcsolat forrásává válik, és eredményezi azt a művészi formanyelvet, amely nemzetközi hírnevet, megbecsülést szerzett alkotójának.

A Feszt-féle jelrendszer kibontakozásának és kiteljesedésének kronológiáját 2010-ben, a kolozsvári Művészeti Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállításon követhettük nyomon. A retrospektív tárlat gondolata már tíz évvel ezelőtt, 70. születésnapján is foglalkoztatta a művészt, de egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a nagy anyagi ráfordítást és előzetes szervező, összegző munkát igénylő rendezvény létrejöhessen. Mert mint mindenben, Feszt László itt is tökéletességre törekedett. Sikerült is neki. Már folyamatosan romló egészségi állapotában ugyan, de barátai, művészetének tisztelői társaságában boldogan vehette akkor számba életművének színe-javát, melyből egy jelentős részt adományozott a kolozsvári Művészeti Múzeumnak. Az intézmény igazgatója, Călin Stegerean grafikusművész pedig az alkalomra képanyaggal gazdagon illusztrált katalógust jelentetett meg.

Teljes mértékben egyet kell értenünk Banner Zoltánnal, aki szerint Feszt László „nem hirdetett és nem írt programot a tökély iránti sóvárgásáról. De, hogy csupán a tökéletesség örökös ostroma visz közelebb a művészi alkotás értelméhez, arról olyan bizonyítékot és példát állított, ami megcáfolhatatlan, megkerülhetetlen, s amire sohasem volt annyira szükségünk, mint manapság.”
NÉMETH JÚLIA
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 04:39 | 23 Mai, 2013

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

 
Nyomtatóbarát verzió
KÉPZŐMŰVÉSZEK
... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság dokumentumai »
GYORSKERESÉS »
 
Newsletter
Név
Email
 
   
 © Gaudeamus Librarium designed by Robilix WEB